Nem szoktam horror/zombi/élőhalott témájú könyveket olvasni, sőt, ilyen típusú filmeket se nagyon nézek, valahogy nem igazán érdekel ez a téma. Amikor azonban először hallottam a Halálosztag című regényről, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert úgy reklámozták, hogy az első SW horror. Persze alapjában véve minden SW könyvet elolvasok, ami a kezembe kerül, de ezt úgy vártam, mint valami kis ínyenc falatot. Megmondom őszintén, hogy nem ilyesmire számítottam, de alapjában véve nem érzem csalódásnak ezt a regényt.

A horrortól azt várja az ember, hogy olvasás közben majd folyton felnéz és meggyőződik róla, hogy nincs-e veszélyben, nem leselkedik-e rá valamelyik sarokból a gyilkos/zombi/Voldemort. Ilyen nagyon kiélezett izgalom engem sajnos nem kerített hatalmába, valahogy súlytalannak éreztem az ezernyi élőhalottat. Ott voltak mindenhol, mindenkit megkóstoltak volna, de mégse éreztem azt, hogy itt bárki is tényleges veszélynek lenne kitéve. A regény elejétől fogva bennem volt, hogy ki lesz az, aki meg fog halni és ki az, aki túléli a találkozást.

Maga a zombis téma se volt olyan megrázó. Elszabadul a vírus, gyorsan mindenkit kinyír, aztán gyorsan mindenki zombi lesz, kivéve a maroknyi főszereplőt, akik menekülnek egyre feljebb és feljebb, mint a béna horror filmek szőke főszereplőnői. Hiába olvassuk másfél oldalon keresztül Csubakka haláltusáját, sajnos tisztában vagyunk vele, hogy ő részt vesz a későbbi eseményekben, ezért aggódni se tudunk érte, pedig ő az, aki tényleg megérdemelné. Han pedig szokásához híven megússza egy karcolás nélkül…

Azért van benne egy-két oldal, ahol vérben és valami szürke trutyiban tocsogó belsőszervek kalandjait részletezik, nem olyan fajsúlyos az egész, mintha képernyőn látná az ember, még azt se tudod teljes beleéléssel mondani magadban eközben, hogy undorító.

Hant és Csubakkát leszámítva még négy főszereplőnk van, a testvérpár, Kale és Trig, a hajóorvos, Zahara Cody és a gonosz fegyőr, Jareth Sartoris. A karakterek egész szerethetőek, de egyértelmű, hogy 50%-os lesz a halálozási ráta. A halál nem válogat, nem tesz különbséget pozitív és negatív szereplők között szerencsére. Minden oldalon kell némi veszteség.

Ahhoz képest, hogy milyen hosszú a felvezetése a sztorinak, a lényege, a menekülés és a harc az élőhalottakkal elég gyorsan lerendezésre került. Sőt, a vége már csak össze lett csapva, látszik is a kevéske 266 oldalból… Egyszerűen otthagyták a zombikkal teli csillagrombolót, hátha mások is odatévednek és részük lehet egy hullámvasutazásban az élőhalott személyzettel. Legalább felrobbantották volna valahogy vagy valami… Á, minek.

Nem szabad ezt a regényt túl komolyan venni, úgy vélem. Egy könnyed kis 200 oldalas érdekesség, ami elszórakoztat egy délután erejéig, semmit több. Egy ötös skálán olyan 2,5-3 körül értékelném. De csak Han és Csubakka miatt. Azért a Red Harvestre még kíváncsi lennék…

(Ezt a bejegyzést írtam a jedirend.com-ra is.)

Szerző: Joe Schreiber
Kiadó: Szukits Kiadó