Nem szoktam horror/zombi/élőhalott témájú könyveket olvasni, sőt, ilyen típusú filmeket se nagyon nézek, valahogy nem igazán érdekel ez a téma. Amikor azonban először hallottam a Halálosztag című regényről, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert úgy reklámozták, hogy az első SW horror. Persze alapjában véve minden SW könyvet elolvasok, ami a kezembe kerül, de ezt úgy vártam, mint valami kis ínyenc falatot. Megmondom őszintén, hogy nem ilyesmire számítottam, de alapjában véve nem érzem csalódásnak ezt a regényt.
A horrortól azt várja az ember, hogy olvasás közben majd folyton felnéz és meggyőződik róla, hogy nincs-e veszélyben, nem leselkedik-e rá valamelyik sarokból a gyilkos/zombi/Voldemort. Ilyen nagyon kiélezett izgalom engem sajnos nem kerített hatalmába, valahogy súlytalannak éreztem az ezernyi élőhalottat. Ott voltak mindenhol, mindenkit megkóstoltak volna, de mégse éreztem azt, hogy itt bárki is tényleges veszélynek lenne kitéve. A regény elejétől fogva bennem volt, hogy ki lesz az, aki meg fog halni és ki az, aki túléli a találkozást.
Maga a zombis téma se volt olyan megrázó. Elszabadul a vírus, gyorsan mindenkit kinyír, aztán gyorsan mindenki zombi lesz, kivéve a maroknyi főszereplőt, akik menekülnek egyre feljebb és feljebb, mint a béna horror filmek szőke főszereplőnői. Hiába olvassuk másfél oldalon keresztül Csubakka haláltusáját, sajnos tisztában vagyunk vele, hogy ő részt vesz a későbbi eseményekben, ezért aggódni se tudunk érte, pedig ő az, aki tényleg megérdemelné. Han pedig szokásához híven megússza egy karcolás nélkül…
Azért van benne egy-két oldal, ahol vérben és valami szürke trutyiban tocsogó belsőszervek kalandjait részletezik, nem olyan fajsúlyos az egész, mintha képernyőn látná az ember, még azt se tudod teljes beleéléssel mondani magadban eközben, hogy undorító.
Hant és Csubakkát leszámítva még négy főszereplőnk van, a testvérpár, Kale és Trig, a hajóorvos, Zahara Cody és a gonosz fegyőr, Jareth Sartoris. A karakterek egész szerethetőek, de egyértelmű, hogy 50%-os lesz a halálozási ráta. A halál nem válogat, nem tesz különbséget pozitív és negatív szereplők között szerencsére. Minden oldalon kell némi veszteség.
Ahhoz képest, hogy milyen hosszú a felvezetése a sztorinak, a lényege, a menekülés és a harc az élőhalottakkal elég gyorsan lerendezésre került. Sőt, a vége már csak össze lett csapva, látszik is a kevéske 266 oldalból… Egyszerűen otthagyták a zombikkal teli csillagrombolót, hátha mások is odatévednek és részük lehet egy hullámvasutazásban az élőhalott személyzettel. Legalább felrobbantották volna valahogy vagy valami… Á, minek.
Nem szabad ezt a regényt túl komolyan venni, úgy vélem. Egy könnyed kis 200 oldalas érdekesség, ami elszórakoztat egy délután erejéig, semmit több. Egy ötös skálán olyan 2,5-3 körül értékelném. De csak Han és Csubakka miatt. 
Azért a Red Harvestre még kíváncsi lennék…
(Ezt a bejegyzést írtam a jedirend.com-ra is.)
Szerző: Joe Schreiber
Kiadó: Szukits Kiadó
Jaj, de régen volt már könyves bejegyzés. Igazából mindenféle bejegyzés régen volt már. Tavaly írtunk utoljára. Ejnye. Akkor először is mindenkinek boldog új évet szeretnék kívánni! 
Nem is húzom tovább a szót, jöjjön a mai könyvünk, A hatok hatalma, spoileresen.
Kezdők – Ez volt az egyetlen film ebben az évben Ewantől, amit láttam. Sajnos. Azért ez egy igazán értékelhető film, sőt. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy itt a helye az első ötben. Nem csak Ewan miatt, mert a többi szereplő is rendesen hozta a formáját, főleg Christopher Plummer. Azért nekem Melanie Laurent-nal sincs semmi bajom, már a Becstelen brigantykban is szimpi volt. Ó, és aki vitte a prímet: a kutyuska! 
Fekete hattyú – Ez egy igazán megrázó és sokkoló film volt. Sose fogom elfelejteni azt, ahogy a Melinda felsikított és majdnem az ölembe ugrott a kádas jelenetnél. 
Pedig egyáltalán nem ilyen durva. Számomra már csak azért is érdekes volt, mert előző félévben balett-történetet tanultunk. Natalie nem hiába kapott Oscart meg mindenféle más díjakat is. Megérdemelte.
X-men: Az elsők – Nekem ez a film volt az év meglepetése. De tényleg. Sose voltam oda az X-men filmekért, egyáltalán nem izgatott, és úgy voltam vele, hogy ezt az előzményt se fogom megnézni, mert minek (a Farkas film se tetszett, arról még írtam is anno). Aztán pár hete úgy döntöttem, hogy megnézek minden X-men filmet és akkor már ezt is. James McAvoy is elrettentő volt (milyen irritáló fejet tud néha vágni!), nekem mindig a perverz faun jut róla eszembe a Narniából. 
Tintin kalandjai – Annyira a Tintin mozi se hozott lázba, mikor megtudtam, hogy lesz. Pedig régen nagyon odavoltam érte, a Tintin és a cápák tava című rajzfilmet rongyosra néztem videokazettán. Most meg úgy voltam vele, hogy azért majd megnézem. De aztán a film közben előjöttek a régi szép emlékek és a film is tetszett, kicsit a végén az a daru-harc volt fura számomra. Remélem, lesz folytatás. 
Harry Potter és a Halál ereklyéi – Még most is nehezemre esik felfogni, hogy nem lesz jövőre új Harry Potter. Vagy két év múlva. Annyira kár, hogy vége. Imádom a könyveket, a filmeket annyira nem, nekem már a harmadik résznél se jöttek be a változtatások, meg ilyenek. De azért a két utolsó rész mindenképpen méltó befejezés volt. Már csak Piton miatt is. A kígyó meg valami félelmetes volt.
Thor – Nálam az idei év első számú kedvence. Minden Marvel adaptációt láttam szerintem, de eddig ez tetszett a legjobban. Mivel a film első sorban fantasy és sci-fi jellegű, így nagyon is megnyerő volt nekem, mint eme két műfaj lelkes rajongója vagyok. A szereplők tetszettek, főleg Tom Hiddleston alakítása Lokiként, lehet ő a főgonosz a filmben, sőt velejéig romlott, de valahogy mindig is a gonosz szereplők vonzanak egy filmben. De az egész szereposztás tetszett nekem, főleg Anthony Hopkins Odin szerepében, karizmatikus színész eleve, de valahogy a skandináv mitológia Isten Atyjának szerepe remekül illett hozzá. Natalie Portman női főszereplőként megfelelő volt, a maga kislányos bájával, itt tudósként brillírozott, és szerintem Chris Hemsworth mellett remekül mutatott a képeken. És persze a főszereplő, a villámlás isteneként, Thorként szereplő Chris Hemsworht belopta magát a szívembe.
X-men: Az elsők – A legjobban várt film a részemről, X-men fan vagyok. A filmben nagyon tetszett, hogy mind Charles Xavier /Professor X/, mind Eric Lanhsherr /Magneto/ előéletét bemutatták, hogy gyermekként hogyan fedezik fel képességeiket és hogyan használják. Bár itt is inkább Magneto karaktere lett a kedvencem, barátsága Charlesszal, és ahogy a film elején megkapott jelenetekből, a Kevin Bacon által alakított Sebastian Shaw elleni bosszú hadjárata, melyben az előző filmekben megismert Magnetóvá válik. Persze a szereplők között feltűnik a mindenki által ismert Mistique és Bestia is, akiknek szintén fiatal énjeikkel találkozhatunk. Valamint megismerhetjük Emma Frostot, és hogyan kapnak a mutánsok szerepet az USA és a Szovjetunió közötti hadászatban szerepet, melynek lényegében Shaw a legfőbb mozgató rugója. Megtudhatjuk, hogy jut Charles tolószékbe, valamint a kezdetben X-men tag Raven hogyan csatlakozik Magnetóhoz és hogyan lesz leghűségesebb embere. Összességében a film tetszett, és a kedvencek közé került.
Díva – Christina és Cher egy filmben. A zenés és táncos filmek kategóriája kedvenceim közé sorolható, és ebben a filmben egy külön kategóriával találkozhatunk a burlesque világával. A film a szokásos sablonokat viszi, szegény vidéki lány a nagyvárosba megy, hogy szerencsét próbáljon, majd buktatók és hazugságok, intrikák közepette a mulató sztárja lesz. A filmben a két énekesnő mellett számos közismert és kevésbé ismert színész is szerepet kap. A dalok fantasztikusak, hiszen a soundtracken csak Christina és Cher által énekelt dalok kapnak helyet. A film rengeteg humorral is kecsegtet, hiszen maga a burlesque is egy humoros műfaj. A filmben fantasztikus jelmezek és táncos jelenetek vannak. Azoknak való, akik kedvelik ezt a műfajt és a fantasztikus táncos jeleneteket.
A majmok bolygója: Lázadás – Nem is nagyon akartam megnézni ezt a filmet, de aztán mégis neki ültem. Az eredeti filmeket és TV sorozatot is láttam már korábban, inkább eltöltött időnek tekintettem a korabeli jelmezekkel és megoldásokkal, de a 2001-es filmet nem láttam, elkezdtem nézni, de valahogy nem fogott meg, ennek is neki gyürkőztem és tetszett. Az eleje kicsit laposan indul, de amint felnő az árva és hihetetlenül intelligens Cézár, a film fordulatot vesz. Társait, akikkel egyfajta majom börtönbe kényszerül, szintén ellátja azzal az új gyógyszerrel, amit az Alzheimer-kór ellen fejlesztenek, és megnöveli intelligenciájukat – megszervezi a lázadást. A szökés bámulatos és magát Cézárt ekkor hallhatjuk először beszélni, egyetlen szó a NEM többszöri ismétléseként, és kezdetét veszi a lázadás. Látványosság akad bőven, bár nem egy kiemelkedő alkotás, és a színészek sem nyújtanak maradandót, inkább a csimpánzokra, gorillákra és orangutánokra koncertál a film rendezője.
Álomháború – Talán az egyik legfurcsább film, amit valaha is láttam. A főszereplőnk megkísérli a nevelőapja meggyilkolását és utána diliházba zárják. Ám itt a diliházban veszi kezdetét a valódi történet, ahogy a főszereplő Babydoll egy szürreális világba kerül a japán iskolás lányok egyenruhájában, egy katanával és egy pisztollyal a kezében. A filmben a CGI látvány elemekben bővelkedve veti bele magát egy szökési kísérletbe, ami lényegében az diliházból való szökés. Furcsa helyszínek és furcsa ellenfelek között, a steampunkra hajazó jelmezek. Az egész filmnek sok értelme nincsen, nem is ezért nézi az ember, agyzsibbasztó helyenként, inkább csak kikapcsolódásnak jó, aki szereti a látványos filmeket, bár a látványon kívül nagyon más nincs, bár nekem azért tetszett, de az is azon kategóriába tartozik számomra, nem tudom miért, de tetszik.
