Tag-Archive for » chris hemsworth «

Top5 film – 2011

Lilyan és én is összeszedtük a kedvenc filmjeinket a 2011-es évből (azaz amiket idén láttunk), mindketten 5-5 filmet emeltünk ki. A sorrend nem a tetszési sorrend, a felsorolt filmek között nagyon nem tudunk ilyet felállítani, azért Lilyannél a Thor a #1. ;) Aztán ha végigértetek a listán, jöhet a ti véleményetek is!

Eszter TOP5

Kezdők – Ez volt az egyetlen film ebben az évben Ewantől, amit láttam. Sajnos. Azért ez egy igazán értékelhető film, sőt. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy itt a helye az első ötben. Nem csak Ewan miatt, mert a többi szereplő is rendesen hozta a formáját, főleg Christopher Plummer. Azért nekem Melanie Laurent-nal sincs semmi bajom, már a Becstelen brigantykban is szimpi volt. Ó, és aki vitte a prímet: a kutyuska! :love2:
(Még nem hallottam róla, bár majd utána nézek és kiderül, hogy nekem bejön vagy sem… szóval trailer keresés a youtube-on és kiderül, hogy tetszik vagy sem. – Lilyan)

Fekete hattyú – Ez egy igazán megrázó és sokkoló film volt. Sose fogom elfelejteni azt, ahogy a Melinda felsikított és majdnem az ölembe ugrott a kádas jelenetnél. :D Pedig egyáltalán nem ilyen durva. Számomra már csak azért is érdekes volt, mert előző félévben balett-történetet tanultunk. Natalie nem hiába kapott Oscart meg mindenféle más díjakat is. Megérdemelte.
(A film, amit meg akarok nézni, egyrészt egy táncos darabról van szó, bár klasszikus balettról, és rengeteg jót olvastam a filmről, mindenképpen meg fogom nézni, amint lehetőség van rá. – Lilyan)

X-men: Az elsők – Nekem ez a film volt az év meglepetése. De tényleg. Sose voltam oda az X-men filmekért, egyáltalán nem izgatott, és úgy voltam vele, hogy ezt az előzményt se fogom megnézni, mert minek (a Farkas film se tetszett, arról még írtam is anno). Aztán pár hete úgy döntöttem, hogy megnézek minden X-men filmet és akkor már ezt is. James McAvoy is elrettentő volt (milyen irritáló fejet tud néha vágni!), nekem mindig a perverz faun jut róla eszembe a Narniából. :D Na de kellemes meglepetés volt ez a film. Ettől azért még nem lettem X-men fan, de ez akkor is nagyon pozitív csalódás volt, ezért van itt a listán.
(Nekem is szerepel a top5 filmben, méltó helyen másodikként, már láttam jó párszor és X-menek között kedvenc film lesz, és persze Michael Fassbender (Magneto) is kedvencek között van, igaz több filmjét is láttam [Becstelen brigantyk, 300 és természetesen az Elit alakulat]. – Lilyan)

Tintin kalandjai – Annyira a Tintin mozi se hozott lázba, mikor megtudtam, hogy lesz. Pedig régen nagyon odavoltam érte, a Tintin és a cápák tava című rajzfilmet rongyosra néztem videokazettán. Most meg úgy voltam vele, hogy azért majd megnézem. De aztán a film közben előjöttek a régi szép emlékek és a film is tetszett, kicsit a végén az a daru-harc volt fura számomra. Remélem, lesz folytatás. :)
(Még nem láttam a filmet, az előzetest igen, azon listára került fel, hogy talán megtekintem, talán nem. Bár Spielberg bácsi rendezése, és szeretem a munkásságát, de még meggondolandó – Lilyan)

Harry Potter és a Halál ereklyéi – Még most is nehezemre esik felfogni, hogy nem lesz jövőre új Harry Potter. Vagy két év múlva. Annyira kár, hogy vége. Imádom a könyveket, a filmeket annyira nem, nekem már a harmadik résznél se jöttek be a változtatások, meg ilyenek. De azért a két utolsó rész mindenképpen méltó befejezés volt. Már csak Piton miatt is. A kígyó meg valami félelmetes volt.
(Harry Potter… Hát nem biztos kategória, a könyvek elolvasva és tetszettek, de valahogy a könyv és a megfilmesítés valahogy nem fér össze nekem, élményromboló és egyebek, talán az első négy részt láttam és a legjobban a Tűz Serlege jött be a legjobban, inkább a könyv, mint a film. – Lilyan)

Lilyan TOP5

Thor – Nálam az idei év első számú kedvence. Minden Marvel adaptációt láttam szerintem, de eddig ez tetszett a legjobban. Mivel a film első sorban fantasy és sci-fi jellegű, így nagyon is megnyerő volt nekem, mint eme két műfaj lelkes rajongója vagyok. A szereplők tetszettek, főleg Tom Hiddleston alakítása Lokiként, lehet ő a főgonosz a filmben, sőt velejéig romlott, de valahogy mindig is a gonosz szereplők vonzanak egy filmben. De az egész szereposztás tetszett nekem, főleg Anthony Hopkins Odin szerepében, karizmatikus színész eleve, de valahogy a skandináv mitológia Isten Atyjának szerepe remekül illett hozzá. Natalie Portman női főszereplőként megfelelő volt, a maga kislányos bájával, itt tudósként brillírozott, és szerintem Chris Hemsworth mellett remekül mutatott a képeken. És persze a főszereplő, a villámlás isteneként, Thorként szereplő Chris Hemsworht belopta magát a szívembe.
(Szerintem Lokit mindenki imádja. Én is imádom. Meg azért Chris Hemsworth-t is elnézegetném egy darabig félmeztelenül, mert nem rossz látvány. :D Na de nekem is elég közel van ez a film a kedvenc ötömhöz. Jaj, és Coulson ügynök! :love2: – Eszter)

X-men: Az elsők – A legjobban várt film a részemről, X-men fan vagyok. A filmben nagyon tetszett, hogy mind Charles Xavier /Professor X/, mind Eric Lanhsherr /Magneto/ előéletét bemutatták, hogy gyermekként hogyan fedezik fel képességeiket és hogyan használják. Bár itt is inkább Magneto karaktere lett a kedvencem, barátsága Charlesszal, és ahogy a film elején megkapott jelenetekből, a Kevin Bacon által alakított Sebastian Shaw elleni bosszú hadjárata, melyben az előző filmekben megismert Magnetóvá válik. Persze a szereplők között feltűnik a mindenki által ismert Mistique és Bestia is, akiknek szintén fiatal énjeikkel találkozhatunk. Valamint megismerhetjük Emma Frostot, és hogyan kapnak a mutánsok szerepet az USA és a Szovjetunió közötti hadászatban szerepet, melynek lényegében Shaw a legfőbb mozgató rugója. Megtudhatjuk, hogy jut Charles tolószékbe, valamint a kezdetben X-men tag Raven hogyan csatlakozik Magnetóhoz és hogyan lesz leghűségesebb embere. Összességében a film tetszett, és a kedvencek közé került.
(Az én listámon is rajta van, de azért ennyire nem vagyok oda egyik szereplőért se. – Eszter)

DívaChristina és Cher egy filmben. A zenés és táncos filmek kategóriája kedvenceim közé sorolható, és ebben a filmben egy külön kategóriával találkozhatunk a burlesque világával. A film a szokásos sablonokat viszi, szegény vidéki lány a nagyvárosba megy, hogy szerencsét próbáljon, majd buktatók és hazugságok, intrikák közepette a mulató sztárja lesz. A filmben a két énekesnő mellett számos közismert és kevésbé ismert színész is szerepet kap. A dalok fantasztikusak, hiszen a soundtracken csak Christina és Cher által énekelt dalok kapnak helyet. A film rengeteg humorral is kecsegtet, hiszen maga a burlesque is egy humoros műfaj. A filmben fantasztikus jelmezek és táncos jelenetek vannak. Azoknak való, akik kedvelik ezt a műfajt és a fantasztikus táncos jeleneteket.
(Nem láttam. Haha, hát ezt tuti nem fogom megnézni. – Eszter)

A majmok bolygója: Lázadás – Nem is nagyon akartam megnézni ezt a filmet, de aztán mégis neki ültem. Az eredeti filmeket és TV sorozatot is láttam már korábban, inkább eltöltött időnek tekintettem a korabeli jelmezekkel és megoldásokkal, de a 2001-es filmet nem láttam, elkezdtem nézni, de valahogy nem fogott meg, ennek is neki gyürkőztem és tetszett. Az eleje kicsit laposan indul, de amint felnő az árva és hihetetlenül intelligens Cézár, a film fordulatot vesz. Társait, akikkel egyfajta majom börtönbe kényszerül, szintén ellátja azzal az új gyógyszerrel, amit az Alzheimer-kór ellen fejlesztenek, és megnöveli intelligenciájukat – megszervezi a lázadást. A szökés bámulatos és magát Cézárt ekkor hallhatjuk először beszélni, egyetlen szó a NEM többszöri ismétléseként, és kezdetét veszi a lázadás. Látványosság akad bőven, bár nem egy kiemelkedő alkotás, és a színészek sem nyújtanak maradandót, inkább a csimpánzokra, gorillákra és orangutánokra koncertál a film rendezője.
(Nem láttam. Talán James Franco miatt egyszer majd bepróbálom, de különösebben nem vagyok oda a majmokért. – Eszter)

Álomháború – Talán az egyik legfurcsább film, amit valaha is láttam. A főszereplőnk megkísérli a nevelőapja meggyilkolását és utána diliházba zárják. Ám itt a diliházban veszi kezdetét a valódi történet, ahogy a főszereplő Babydoll egy szürreális világba kerül a japán iskolás lányok egyenruhájában, egy katanával és egy pisztollyal a kezében. A filmben a CGI látvány elemekben bővelkedve veti bele magát egy szökési kísérletbe, ami lényegében az diliházból való szökés. Furcsa helyszínek és furcsa ellenfelek között, a steampunkra hajazó jelmezek. Az egész filmnek sok értelme nincsen, nem is ezért nézi az ember, agyzsibbasztó helyenként, inkább csak kikapcsolódásnak jó, aki szereti a látványos filmeket, bár a látványon kívül nagyon más nincs, bár nekem azért tetszett, de az is azon kategóriába tartozik számomra, nem tudom miért, de tetszik.
(Nem láttam. Ez az a film, amit csak akkor fogok megnézni, ha valaki odakötöz a képernyő elé és elindítja nekem. – Eszter)

Sikerekben és lázadásban gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! :) Reméljük, jövőre is számíthatunk rátok!

Thor

Már nagyon vártam ezt a filmet, persze sekélyes módon megint csak valaki miatt, ez a valaki nem más, mint Chris Hemsworth, Jim Kirk önfeláldozó, hős apukája… Igen, az egy másik film. A Star Trek (2009). Szóval azóta várom, hogy Chris szerepeljen megint valami nagyszabású dologban, és ne haljon meg rögtön az első 10 perc után. Lehet, hogy még 10 perc se volt…

Na de kezdjük az elején. Mármint a mozizás leírását.

Múlt héten is voltam moziban, akkor kicsit kiábrándultan jöttem ki a teremből, ugyanis a Honnan tudod?-ot néztük meg (ez a film külön bejegyzést se érdemel). Olyan volt, mintha a három Gyűrűk Ura filmet néztem volna meg egyhuzamban (mondjuk mindegyik részen külön-külön is be tudok aludni). Borzalmas volt. Ezért igazán rám fért már valami jó, vagyis úgy voltam, hogy jónak kell lennie. Már napok óta a mozizásra készültem, alig bírtam kivárni, hogy végre péntek 19.30 legyen, ugyanis ekkor indultunk.

Ha Füreden mozizunk, akkor előtte mindig betárazunk némi kaját és innivalót, így sokkal kifizetődőbb az egész, meg Füreden a jegy is olcsóbb, és még soha nem voltam olyan vetítésen, amin 20-nál többen lettünk volna. Imádom. Megvan a helyem is, legfelső sor, teljesen középen, fantasztikus, nem is ülnek mögöttem, a halkabb részeknél hallom, ahogy kattog a vetítő, ha akarok, bele tudok nyúlni a képbe, hogy ne lássa senki. Szóval most is bevásároltunk, az ajtótól a kocsiig vezető 15 méteren szarrá áztunk, ekkor már kábé nyolc óra lehetett, a film pedig 20.15-kor kezdődött. Három perccel később már a mozinál voltunk, de egy picit ültünk a kocsiban, hogy csillapodjon az eső, mert nem volt nálunk esernyő. 20.10 körül mentünk be, megvettük a jegyet, mentünk a teremhez, elvettük bent a 3D szemcsit (Füreden vmi xpand nevezetű 3D rendszer van, ami állítólag jobb a cinema cityk 3D-s cuccánál…), ami marha nehéz volt – mint később megtudtam, azért mert ELEM van benne. Ne kérjétek, hogy elmagyarázzam, miért. Google. :P Szóval dög nehéz volt a szemüveg és mikor elindulok a kedvenc helyem felé, mit látok? Hogy elfoglalták!!! És a harmadik sort is!!! Mármint a sorok közepét. Szóval be kellett ülnünk a második sorba, egy csomószor azt kellett hallgatnom, hogy esznek meg pofáznak a mögöttünk ülők… Kiábrándító. Csalódott voltam. Pedig nekem van látogatói kártyám! Ráadásul a 001-es! Megérdemelnék annyit, hogy eldöntsem, hova akarok ülni. Igazságtalan az élet.

Azért ez a kellemetlenség annyira nem vette el a kedvemet. :P Voltak előzetesek a film előtt, amik általában nem szoktak lenni, reklám meg soha nincs, most se volt. Elég fura, mert a reklámok alatt hangolódok rá teljesen a mozi élményre. :D De most volt előzetes, ráadásul Karib4 előzetes, amit a Gabi előre megjósolt. :D Tök jó volt 3D-ben. Megjegyzem, ez a füredi 3D ezerszer szebb, mint a cinema citys szar, még a szemem se könnyezett, pedig cinema city 3D-nél szokott. Na de nem csak ez, tényleg szép tiszta volt a kép, a 3D-be is tök hamar belefeledkeztem.

Na és akkor a film. :P Spoilerezek, nem tudok spoiler nélkül írni. :P A film elején Odin felvázolja nekünk az alapsztorit, hogy az ő népe nincs túl jól a kék jégemberek népével, mindkét nép valami különböző világokban él – ezt totál nem vágtam, pedig Thor elmagyarázza Natalie-nak, még le is rajzolja, na de mindegy. Odin mesél egy darabig, mutatják az ő világukat, Asgardot, ami iszonyatosan jól néz ki, nagyon szépen van megcsinálva.

Aztán eltelik pár év, Odin fiai felnőnek, már éppen ott tartanak, hogy Thor átveszi az apja helyét, vagyis ő lesz az uralkodó, de akkor hirtelen felindulásból megtámadja a jégembereket (Akik majdnem olyanok, mint az orkok a GYU-ból, de egy-két fokkal szalonképesebbek – ez a hasonlat Gabitól származik, szerintem inkább chissekre hasonlítanak, de ezt hiába mondtam volna, ő nem tudja, hogy kik a chissek. A chiss egy SW-s faj, kék bőrűek, piros világító szemük van, imádom őket. :D ), pedig az apja nem akar háborút. Thort és a pajtásait végül Odin húzza ki a csávából, aztán száműzi is a fiát a Földre, hogy kicsit szálljon magába. Thor első földi élménye az, hogy elcsapja egy amcsi kisbusz. :D Szerintem ez vicces. Vannak a filmben vicces részek, és a Vasemberben is ezt szeretem, hogy oldják néha a feszültséget. A kedvencem az, amikor Loki (Thor testvére, akiről kiderül, hogy valójában kék jégember) leküldi a Földre azt a nagy izét, ami védi a jégemberektől zsákmányolt kéken fénylő izét (azért a sok izé, mert nagyon képben vagyok :P ), és ilyet szól valaki (valamelyik SHIELD-es, már nem emlékszem, hogy ki), hogy mi ez, Stark egyik újabb kütyüje? :D Persze nem szó szerint, de ez a lényeg. Aztán az izé elkezd lőni rájuk és szétéget néhány kocsit, akkor már sejtik, hogy nem Tony Stark vicceskedik. :D

Tehát Thor megérkezik, összetalálkozik Natalie Portmannel, azaz Jane Fosterrel, ők persze egymásba szeretnek, de a sztorinak nem ez a lényege, szerencsére nincs is benne sok nyál, sőt, alig lehet ilyesmit felfedezni benne. Natalie karaktere nem nagyon jut szerephez, ő csak úgy van, hogy a pasiknak is legyen kit nézni Chris mellett. :D De tényleg, különösebben nem zavar sok vizet.

Thor távozásával Loki elkezdi átvenni a hatalmat, Odin mély álomba zuhan, Loki mindenkit átver, egyébként szerintem Loki tök cuki volt. ^^ Eltekintve attól, hogy mit össze nem gonoszkodott. Thor és a cimborái persze szembeszállnak vele, miután Thor megtanulta a leckét, amiért Odin leküldte a Földre. Tehát hazamennek, ott harcolnak egy kicsit, tönkreteszik azt a gépet, amivel tudnak egyik világból a másikba utazgatni, és végül Loki belezuhan az univerzumba, valószínűleg meghal, de van egy olyan érzésem, hogy nem. :P Thor pedig szomorkodik, hogy nem láthatja többet Jane-t, de mivel lesz az Avengers, Thor valahogy mégis visszajön és akkor majd biztos találkoznak. Most nézem az imdb-t – Lokira visszatérve: az Avengers szereplőlistáján ő is ott van, úgyhogy valószínűleg tényleg nem halt meg, hehe. Na és ki akarta lenyilazni Thort, amikor a kalapácsát akarta megszerezni? Hát persze, hogy Jeremy Renner, azaz Hawkeye! :D Csak a kis drága Samuel L. Jacksont hiányoltam…

Amúgy ez a kalapács nekem olyan gáz. Nem igaz, hogy nem kaphatott volna valami kardot, jó, mindenkinek kardja van, de nem hiába. Azért, mert az olyan menő! :P Jó, hogy nem parittyát adtak neki. Tudom, hogy kalapácsa van a képregényben is, meg mindenhol… Mindenhol gáz a kalapács!

A látvány nagyon szép volt, nem csak a 3D miatt. Asgardot annyira jól megcsinálták, szívesen odaköltöznék. :D Segítenék Thornak az uralkodásban.

Thor pajtásai: volt egy Obi hasonmás. :D Tiszta Ep3 Obi frizurája volt. A karakter neve Fandral és Joshua Dallas játszotta.

Tehát összességében tetszett a film, jól elszórakoztunk rajta, kicsit talán még utána is nézek jobban a képregényes háttérnek, hogy hogyan vannak ezek a világok. És szerintem nem is egyszernézős, szóval várom a DVD-t. :D Jó lesz majd karácsonyi ajándéknak, mert a szülinapomig tuti nem fog megjelenni. :P Aki szereti a vicces, képregényes, többvilágos, űrös, harcolós, fantasys filmeket, annak tudom ajánlani. Nem éreztem közben, hogy már 9 órája ott ülnék, inkább úgy voltam vele, hogy még ne legyen vége, ne legyen vége, jöjjön rögtön utána az Avengers. :) Chris miatt megkapja azt a fél pontot még. ;)

5/4,5

(És még azért is szeretem a füredi mozit, mert olyan filmeket is adnak, amit a szar cinema city nem ad. Májusban lesz Ébredj velünk és Black Swan is!!! :D Mikor fogok így a vizsgákra készülni? ;) )

Category: Film  Tags: , ,  Leave a Comment

Top 10 5 pasi 2009

Ewan McGregor azért nem szerepel a listán, mert ő az abszolút első helyezett. :D Meg ebben az évben olyan kiemelkedően jópasis szerepe nem is volt, lásd Angyalok és Démonok, ahol egy SPOILER! öngyilkosságra hajlamos papot játszott. :) De neki ez a szerep is jól áll. ;) A legrosszabbal kezdem. Már ha egy 10-es lista 10. helye rossznak számít. :D Egyébként itt most nem színészi tehetségben kell gondolkodni, hanem sekélyesen a külső alapján osztályzunk. (Mellesleg ez a bejegyzés már lassan egy hónapja fogalmazódik bennem… A végén 5 pasi maradt, mert azért mégse vagyok annyira telhetetlen. :P) És még mindig nem töltöttem fel normális emoticonokat. Pedig itt lenne az ideje.

05. helyezett – Chris Hemsworth

Szegény drágámra biztos senki se emlékszik a Star Trek első 10 percéből. Hát én emlékszem rá, nagyon is! Ha nem lennék túlságosan elfogult, még akár egy Chris Pine holtversenyt is megérdemelt volna. Na de hogy miben láthattátok eddig és miben láthatjátok még az idén: 2009-ben James T. Kirk tiszavirág életű édesapját játszotta. Legalábbis a filmben igen keveset gyönyörködhettünk benne. :( Idén, azaz 2010-ben (nekem még nagyon szoknom kell ezt az évszámot, gyakran előfordult velem, hogy 1010-et írok :D ) látható lesz a Red Downban, 2011-ben pedig a Thorban Natalie Portmannel és Samuel L. Jacksonnal (milyen jó, még egy starcrossed anyag jedirendre).

A többieket a továbbra kattintva tudjátok megtekinteni, hehe. :D

more »