Tag-Archive for » Ego «

Az a fantasztikus első hét

Na ezért utálok suliba menni, mert már az első héten mindenki összevissza krehácsol meg tüsszög. Mindenki diplomát akar, de annyi eszük sincs, hogy a kezüket a szájuk elé tegyék. De annak sincs ennyi esze, akinek már megvan a diplomája. Hát igen, a diploma nem egyenlő azzal, hogy valakinek esze is van. De értitek, ülünk az óramegbeszélésen, és a tanár folyamatosan köhög, nyitott szájjal, bele a képembe… És valaki meg van lepődve azon, hogy tegnap óta beteg vagyok? No comment…

És hogy még jobban fényezzem az egyetemet, faszán elbaszták a reghetet, ami tulajdonképpen nem is volt reghét, mert nem volt tanítás, és az első héten, amikor mentünk, már minden le volt fixálva. És az első hét végén nyögik be, hogy az egyik óra nem is annál a tanárnál lesz, akihez direkt felvettem, mert tihanyi, és ismerem és lett volna két kreditem, amiért nem kell különösebben semmit se tennem. De nehogy jó legyen nekem, még véletlenül se. Szóval szerintem erre az órára be se fogok járni, lesz egy szünetem szerdán, legalább nem kell lóhalálában felvánszorogni a várból az O-ba. Mert persze, hogy megint úgy vannak az óráink, hogy egy a várban, egy meg a város másik végén, aztán megint a vár. És még vegyek fel mellé tesit is. Undorító.

Egyetlen egy pozitívum van az új félévben, hogy végre átvettek állami képzésre, és nem kell fizetnem olyan sokat. Mert így is biztos lesz mit fizetni bőven. Például a nyelvtanfolyamot. Mert spanyol, portugál, perzsa, szuahéli nyelvekből van kreditért is oktatás, de olyan alap nyelvekből, mint angol és német nincs. Minek? Végül is biztos elfogadják a finn vagy a perzsa nyelvvizsgát a diplomához, nem? Hát persze, hogy nem! Még én keressek magamnak külön nyelvtanárt vagy nyelvsulit, a pofám leszakad! Ja, és a nyelvsulis faszi is ma hív, hogy hát lenne két csoport is, egy hétfő-szerda és egy kedd-csütörtök, de nekem se a kedd, se a szerda nem jó, és világosan el lett neki magyarázva, szóval szerintem keresek valami másik nyelvsulit, basszák meg. Ja, és ilyet szól, hogy jó lett a szintfelmérőm, nem is újrakezdő, hanem haladó. :P Na ne mondd, sokra megyek vele annak fényében, hogy nem jók az időpontjaid. Pff… Nehogy véletlen valami normálisan összejöjjön.

Ja, és vessetek egy pillantást a fantasztikus órarendemre is, amiben nincs benne egy keddi óra és még két tantárgy, mert ez az utóbbi kettő “csak” vizsgakurzus. Azért ilyen világos a kép, mert át kellett színeznem ps-sel, mert nincs fekete festék a nyomtatómban…

Category: Ego  Tags: ,  147 Comments

Új layout és a nyár

Hát már bőven itt volt az ideje, hogy valami újjal rukkoljak elő, nem? Mindig mondom, hogy megpróbálok majd gyakrabban írni, hogy azért itt se álljon meg az élet, de aztán sose jön össze. Szóval most nem ígérem meg, hogy rendszeresebben fogok jelentkezni, de azért megteszem, ami tőlem telik. ;) Már nagyon régen írtam, hogy mi a helyzet.

Tehát: a nyáron nem dolgoztam kivételesen. Ez van. Voltak előnyei és hátrányai is. Az előnyöket elmondom. ;) Voltam kábé 5-6 napot Mórahalmon, ez egy kis település Szeged mellett. Sisit látogattam meg, akivel már nagyjából 4 éve ismerjük egymást. Szerepjátékozunk, és az utóbbi időben néha besegít nekem Jedi Renden is, amiért nagyon hálás vagyok neki. ^^ Igazán sűrű programunk volt, nem volt egy olyan nap se, hogy unatkoztunk volna. Megjártuk a szegedi vadasparkot Dórával (régebben ő is szerepjátékozott velünk…), szülinapi buliztunk, életemben először biliárdoztam is és természetesen nyertem. :D Aztán találkoztunk egy ismerősünkkel, aki szintén szerepjátékos. Voltunk strandon, megünnepeltük Sisi szülinapját a szüleivel is, nagyon fincsi ebédet ettünk és fincsi tortát is! :D A kaja nagyon fontos dolog… De tényleg mindig jó kaják voltak, pedig én azért elég válogatós vagyok. :P Szerencsére Sisi is az, hehe. Nah és javítottunk együtt ROTR részt, nagyon izgi volt együtt javítani! :) Utolsó nap elmentünk Ópusztaszerre, ahol még szintén soha nem voltam. Tök jó volt az is! Jól éreztem magam náluk! Sisi szülei is nagyon jó fejek, nagyon emlékeztettek a saját szüleimre.

Egyébként itthon meg strandolgattam, főztem, kutyát sétáltattam, de nagyrészt inkább kockultam. :D

És augusztusban még futotta egy utazásra. 5 napot Lengyelországban töltöttem (vagyis 4-et, mert az utolsó nap már Szlovákiában voltunk). Az egyik unokatesómmal mentünk, egyébként ez ilyen szervezett buszos dolog volt. Szeretek buszozni, úgyhogy nem volt gáz. Simán aludtam. :D Nah, azt ne várjátok, hogy leírom a helységek neveit, mert meg se tudtam jegyezni őket… :P

A szállásunk Krakkóban volt egy egyetemi kolesz felújított részén, tényleg nagyon szép és tiszta volt, úgyhogy a szállással nem volt gond. A vacsora nem volt nagy szám. :S Első nap a sok buszozás miatt csak arra volt idő, hogy valami templomot megnézzünk. Nem tudom, hogy hol. Mármint azt tudom, hogy lengyel, de a neve…

Aztán másnap voltunk egy zarándokhelyen. Iszonyatos tömeg volt. Nem tudom, mennyire vagytok tisztában a valláshoz való hozzáállásommal, de most elárulom, hogy a legközelebb az ateizmus áll hozzám. Képzelhetitek, miket gondoltam. Ezen a zarándokhelyen volt egy kép, ami valamikor vért könnyezett, ezért járt oda a sok “turista”, azaz vallási fanatikus. Mert szerintem azok, akik benyomulnak egy kicsi, levegőtlen terembe, hogy rózsafüzért szorongatva kántáljanak egy képnek, azok fanatikusok. Mellesleg az idegenvezetőnk is egy fanatikus volt, ő elvegyült ebben a tömegben, én meg amint tudtam, jöttem ki, nem akartam, hogy megfulladjak, vagy agyontapossanak.
Utána Auschwitzba mentünk. Most lehet, hogy hülyének fogtok nézni, de én mindig is abban a hitben éltem, hogy ez a hely Németországban van… Lehet, hogy a neve miatt, mert egyébként lengyel neve is van, az is elég hasonló. Na ez a hely elég durva volt. Nem is mennék bele a részletekbe, egyszer érdemes ellátogatni oda. Egyébként a legtöbb embert Magyarországról szállították oda.

Pénteken sóbányában voltunk, ez tök jó volt, délután megnéztük Krakkót, az idegenvezető végigrohant a városon, mert oda akart érni egy templomhoz, ahol 3-kor hangjáték volt és azt meg kellett hallgatnunk (mintha 4-kor nem lett volna ugyanaz…). De rohanni kellett. Na mindegy. Krakkóban rengeteg ember volt, rengeteg kirakodás, rengeteg sárkány.

Szombaton tutajoztunk! :) Iszonyatosan szép volt! Két órát ültünk abban a kényelmetlen, ócska tutajban, de nagyon szép volt és izgi. Én ültem a tutaj szélén, szóval a hullámoknak köszönhetően a gatyám elázott… Meg a cipőm is. De volt idejük megszáradni.
Tutajozás után Zakopanéba mentünk, hát itt is hömpölygött a tömeg, meleg volt, mindenhol sajtot árultak. Vettem is egy kicsit, kaptam kóstolót is, és fincsi volt. Este már Szlovákiában aludtunk. Ez a szállás nem volt olyan szép és modern, de aludni itt is lehetett. A kaja jobb volt, mint a lengyeleknél. :D

Utolsó nap hegyet másztunk, szép vízesésnél voltunk, aztán jöttünk haza. Nagyon hosszúnak tűnt az út és tényleg hosszú is volt. Rendesen elfáradtam… De megérte elmenni! Ezelőtt még soha nem jártam külföldön, Ausztriát leszámítva, de hát ott általában csak Bécsig jutottunk. Ez volt az első ilyen nagy utazásom. Vettem is egy sárkányos hógömböt, és eldöntöttem, hogy ha járok valahol külföldön, mindig hozok onnan egy hógömböt! :)

Aztán hétfőn már kezdődik is a suli… :( De majd erről is írók bővebben. Meg filmekről és sorikról! :)

Amikor hét ágra süt a nap

Még ovis koromban mondta egyszer az egyik óvónénim, hogy akkor van a szülinapom, amikor hét ágra süt a nap. :) Ez általában be szokott jönni, most is bejött, annak ellenére, hogy már megint kezd elromlani az idő. A lényeg, hogy július 3-án, azaz szombaton tökéletes volt. Arra most nem térnék ki, hogy konkrétan hány éves vagyok, egy-két kattintással úgyis ki tudja deríteni az, akit ez tényleg érdekel. Ami számomra sokkal fontosabb, az a sok-sok ajándék, amit kaptam! ;) Nem dicsekedni akarok, vagy ilyesmi, csak olyan jó kis kompozíciót állítottam össze, mint 2008-ban (csak az névnapi volt :P ), és ezt meg akarom osztani veletek is. Már az ajándékokból lejön, hogy mekkora geek vagyok. ;) (Egyébként a 2008-as is SW könyvet tartalmaz, Indy könyvet tartalmaz… nem változtam semmit, hehe.)

Szóval idén a szüleimtől kaptam két könyvet (plusz édességeket, de azokból már nem sok dolgot tudnék lefényképezni ;) ) – amiket valójában én rendeltem -, az egyik a Breaking Dawn, azaz Hajnalhasadás, az Alkonyat-saga negyedik része. Még csak a felénél tartok, mert akadályoz az olvasásban a Lost-dara. Ez mind a kedves kisöcsém hibája. :P Egyébként moziban megnéztem a Napfogyatkozást is (az 1999-es napfogyatkozás is nagyobb izgalmakat tartogatott, meg kell hogy mondjam :P ), a főszereplő csaj, Kristen Stewart még mindig teljesen kiakaszt. Persze nem pozitív értelemben. Szerintetek volt már olyan, hogy ez a csaj becsukta a száját? Ehh… Aztán Robert Pattinson. Egyik író kollégának mondtam, hogy itt forgatott Tihanyban, az volt a reakció, hogy “Az kicsoda?”. Ez nem az író kollégámat minősíti, hanem Robert Pattinsont. Szerintem. Azt figyeltem, hogy micsoda színészi tehetséggel rendelkezik. Tud fapofát vágni és fintorogni. Ennyi. Smárolás közben is fintorog. Persze lehet, hogy ő ezzel szenvedélyességet akart kifejezni, de akkor is csak fintorgott. Taylor Lautnerről se tudok nagyon pozitívan írni, sok Taylor-fant ismerek, ezért is félek konkrétan leírni a véleményemet, mert nem akarom őket megbántani. De ez a sorozat nem az a sorozat, ahol ki fog derülni, hogy ez a gyerek mit is tud valójában. A Veszprémi Estben a Barátok közt Tónijához hasonlították őt… Vicces. :P Alkonyat vs. Barátok közt. Mondjuk lassan összefolyik a kettő, mert az Alkonyatból egyelőre még hiányoznak a szellemek, de a Barátok köztben azok már jelen vannak. ;) Vagy lesznek… Nem tudom, twitteren olvastam valami mondatfoszlányt. Na de ennyit erről.
A másik könyv már sokkal inkább rám vall. Vagy lehet, hogy mégse, ugyanis angolul van. :P Ez a Betrayal, a Legacy of the Force sorozat első része. Ebbe még nem igazán kezdtem bele, az biztos, hogy elég lassan fogok vele haladni. Tehát a lényeg, hogy Star Wars. Kénytelen vagyok angolul olvasni, mert a magyar kiadók b.sznak új SW-könyveket kiadni.
Tesóméktól egy Becstelen Brigantyk DVD-t kaptam, a filmet már láttam, nagyon tetszett, még Brad Pitt is jó volt benne, persze nem ő volt a legjobb. Általában nem jönnek be a Tarantino-filmek, de ez kifejezetten tetszett. ;)
A Renitől kaptam egy pénztárcát, ami tök cuki, ti is láthatjátok. :) Azért pénztárcát kaptam tőle, mert még középsuliban kaptam tőle egy Budmil pénztárcát, kéket, és azt nagyon szerettem, és pár hónappal ezelőttig azt használtam. Az évek során szerencsétlen már eléggé megkopott, úgyhogy szükség volt újra. Én vettem egy újat, egy tök kis cuki picit, ez, amit most kaptam, valamivel nagyobb, tehát azt jelenti, hogy van külön hely az aprónak, a papírpénznek, néhány kártyának, például DM-es kártyának. ^^
Utoljára hagytam a legérdekesebbet. :D Ez pedig a plüss E.T. Hát komolyan, nagyon kész! :) És rádöbbentett, hogy milyen régen is láttam már a filmet… Több éve! Valahogy meg kell majd szereznem. Remélem, a Lenke nem fogja kiszemelni magának ezt, mert a fentebb belinkelt névnapi képen lévő oroszlánt folyton ellopja, és már elég rendesen meg van rágcsálva… :S Talán az E.T. dülledt szemei elijesztik :D