Tag-Archive for » ewan mcgregor «

Top5 film – 2011

Lilyan és én is összeszedtük a kedvenc filmjeinket a 2011-es évből (azaz amiket idén láttunk), mindketten 5-5 filmet emeltünk ki. A sorrend nem a tetszési sorrend, a felsorolt filmek között nagyon nem tudunk ilyet felállítani, azért Lilyannél a Thor a #1. ;) Aztán ha végigértetek a listán, jöhet a ti véleményetek is!

Eszter TOP5

Kezdők – Ez volt az egyetlen film ebben az évben Ewantől, amit láttam. Sajnos. Azért ez egy igazán értékelhető film, sőt. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy itt a helye az első ötben. Nem csak Ewan miatt, mert a többi szereplő is rendesen hozta a formáját, főleg Christopher Plummer. Azért nekem Melanie Laurent-nal sincs semmi bajom, már a Becstelen brigantykban is szimpi volt. Ó, és aki vitte a prímet: a kutyuska! :love2:
(Még nem hallottam róla, bár majd utána nézek és kiderül, hogy nekem bejön vagy sem… szóval trailer keresés a youtube-on és kiderül, hogy tetszik vagy sem. – Lilyan)

Fekete hattyú – Ez egy igazán megrázó és sokkoló film volt. Sose fogom elfelejteni azt, ahogy a Melinda felsikított és majdnem az ölembe ugrott a kádas jelenetnél. :D Pedig egyáltalán nem ilyen durva. Számomra már csak azért is érdekes volt, mert előző félévben balett-történetet tanultunk. Natalie nem hiába kapott Oscart meg mindenféle más díjakat is. Megérdemelte.
(A film, amit meg akarok nézni, egyrészt egy táncos darabról van szó, bár klasszikus balettról, és rengeteg jót olvastam a filmről, mindenképpen meg fogom nézni, amint lehetőség van rá. – Lilyan)

X-men: Az elsők – Nekem ez a film volt az év meglepetése. De tényleg. Sose voltam oda az X-men filmekért, egyáltalán nem izgatott, és úgy voltam vele, hogy ezt az előzményt se fogom megnézni, mert minek (a Farkas film se tetszett, arról még írtam is anno). Aztán pár hete úgy döntöttem, hogy megnézek minden X-men filmet és akkor már ezt is. James McAvoy is elrettentő volt (milyen irritáló fejet tud néha vágni!), nekem mindig a perverz faun jut róla eszembe a Narniából. :D Na de kellemes meglepetés volt ez a film. Ettől azért még nem lettem X-men fan, de ez akkor is nagyon pozitív csalódás volt, ezért van itt a listán.
(Nekem is szerepel a top5 filmben, méltó helyen másodikként, már láttam jó párszor és X-menek között kedvenc film lesz, és persze Michael Fassbender (Magneto) is kedvencek között van, igaz több filmjét is láttam [Becstelen brigantyk, 300 és természetesen az Elit alakulat]. – Lilyan)

Tintin kalandjai – Annyira a Tintin mozi se hozott lázba, mikor megtudtam, hogy lesz. Pedig régen nagyon odavoltam érte, a Tintin és a cápák tava című rajzfilmet rongyosra néztem videokazettán. Most meg úgy voltam vele, hogy azért majd megnézem. De aztán a film közben előjöttek a régi szép emlékek és a film is tetszett, kicsit a végén az a daru-harc volt fura számomra. Remélem, lesz folytatás. :)
(Még nem láttam a filmet, az előzetest igen, azon listára került fel, hogy talán megtekintem, talán nem. Bár Spielberg bácsi rendezése, és szeretem a munkásságát, de még meggondolandó – Lilyan)

Harry Potter és a Halál ereklyéi – Még most is nehezemre esik felfogni, hogy nem lesz jövőre új Harry Potter. Vagy két év múlva. Annyira kár, hogy vége. Imádom a könyveket, a filmeket annyira nem, nekem már a harmadik résznél se jöttek be a változtatások, meg ilyenek. De azért a két utolsó rész mindenképpen méltó befejezés volt. Már csak Piton miatt is. A kígyó meg valami félelmetes volt.
(Harry Potter… Hát nem biztos kategória, a könyvek elolvasva és tetszettek, de valahogy a könyv és a megfilmesítés valahogy nem fér össze nekem, élményromboló és egyebek, talán az első négy részt láttam és a legjobban a Tűz Serlege jött be a legjobban, inkább a könyv, mint a film. – Lilyan)

Lilyan TOP5

Thor – Nálam az idei év első számú kedvence. Minden Marvel adaptációt láttam szerintem, de eddig ez tetszett a legjobban. Mivel a film első sorban fantasy és sci-fi jellegű, így nagyon is megnyerő volt nekem, mint eme két műfaj lelkes rajongója vagyok. A szereplők tetszettek, főleg Tom Hiddleston alakítása Lokiként, lehet ő a főgonosz a filmben, sőt velejéig romlott, de valahogy mindig is a gonosz szereplők vonzanak egy filmben. De az egész szereposztás tetszett nekem, főleg Anthony Hopkins Odin szerepében, karizmatikus színész eleve, de valahogy a skandináv mitológia Isten Atyjának szerepe remekül illett hozzá. Natalie Portman női főszereplőként megfelelő volt, a maga kislányos bájával, itt tudósként brillírozott, és szerintem Chris Hemsworth mellett remekül mutatott a képeken. És persze a főszereplő, a villámlás isteneként, Thorként szereplő Chris Hemsworht belopta magát a szívembe.
(Szerintem Lokit mindenki imádja. Én is imádom. Meg azért Chris Hemsworth-t is elnézegetném egy darabig félmeztelenül, mert nem rossz látvány. :D Na de nekem is elég közel van ez a film a kedvenc ötömhöz. Jaj, és Coulson ügynök! :love2: – Eszter)

X-men: Az elsők – A legjobban várt film a részemről, X-men fan vagyok. A filmben nagyon tetszett, hogy mind Charles Xavier /Professor X/, mind Eric Lanhsherr /Magneto/ előéletét bemutatták, hogy gyermekként hogyan fedezik fel képességeiket és hogyan használják. Bár itt is inkább Magneto karaktere lett a kedvencem, barátsága Charlesszal, és ahogy a film elején megkapott jelenetekből, a Kevin Bacon által alakított Sebastian Shaw elleni bosszú hadjárata, melyben az előző filmekben megismert Magnetóvá válik. Persze a szereplők között feltűnik a mindenki által ismert Mistique és Bestia is, akiknek szintén fiatal énjeikkel találkozhatunk. Valamint megismerhetjük Emma Frostot, és hogyan kapnak a mutánsok szerepet az USA és a Szovjetunió közötti hadászatban szerepet, melynek lényegében Shaw a legfőbb mozgató rugója. Megtudhatjuk, hogy jut Charles tolószékbe, valamint a kezdetben X-men tag Raven hogyan csatlakozik Magnetóhoz és hogyan lesz leghűségesebb embere. Összességében a film tetszett, és a kedvencek közé került.
(Az én listámon is rajta van, de azért ennyire nem vagyok oda egyik szereplőért se. – Eszter)

DívaChristina és Cher egy filmben. A zenés és táncos filmek kategóriája kedvenceim közé sorolható, és ebben a filmben egy külön kategóriával találkozhatunk a burlesque világával. A film a szokásos sablonokat viszi, szegény vidéki lány a nagyvárosba megy, hogy szerencsét próbáljon, majd buktatók és hazugságok, intrikák közepette a mulató sztárja lesz. A filmben a két énekesnő mellett számos közismert és kevésbé ismert színész is szerepet kap. A dalok fantasztikusak, hiszen a soundtracken csak Christina és Cher által énekelt dalok kapnak helyet. A film rengeteg humorral is kecsegtet, hiszen maga a burlesque is egy humoros műfaj. A filmben fantasztikus jelmezek és táncos jelenetek vannak. Azoknak való, akik kedvelik ezt a műfajt és a fantasztikus táncos jeleneteket.
(Nem láttam. Haha, hát ezt tuti nem fogom megnézni. – Eszter)

A majmok bolygója: Lázadás – Nem is nagyon akartam megnézni ezt a filmet, de aztán mégis neki ültem. Az eredeti filmeket és TV sorozatot is láttam már korábban, inkább eltöltött időnek tekintettem a korabeli jelmezekkel és megoldásokkal, de a 2001-es filmet nem láttam, elkezdtem nézni, de valahogy nem fogott meg, ennek is neki gyürkőztem és tetszett. Az eleje kicsit laposan indul, de amint felnő az árva és hihetetlenül intelligens Cézár, a film fordulatot vesz. Társait, akikkel egyfajta majom börtönbe kényszerül, szintén ellátja azzal az új gyógyszerrel, amit az Alzheimer-kór ellen fejlesztenek, és megnöveli intelligenciájukat – megszervezi a lázadást. A szökés bámulatos és magát Cézárt ekkor hallhatjuk először beszélni, egyetlen szó a NEM többszöri ismétléseként, és kezdetét veszi a lázadás. Látványosság akad bőven, bár nem egy kiemelkedő alkotás, és a színészek sem nyújtanak maradandót, inkább a csimpánzokra, gorillákra és orangutánokra koncertál a film rendezője.
(Nem láttam. Talán James Franco miatt egyszer majd bepróbálom, de különösebben nem vagyok oda a majmokért. – Eszter)

Álomháború – Talán az egyik legfurcsább film, amit valaha is láttam. A főszereplőnk megkísérli a nevelőapja meggyilkolását és utána diliházba zárják. Ám itt a diliházban veszi kezdetét a valódi történet, ahogy a főszereplő Babydoll egy szürreális világba kerül a japán iskolás lányok egyenruhájában, egy katanával és egy pisztollyal a kezében. A filmben a CGI látvány elemekben bővelkedve veti bele magát egy szökési kísérletbe, ami lényegében az diliházból való szökés. Furcsa helyszínek és furcsa ellenfelek között, a steampunkra hajazó jelmezek. Az egész filmnek sok értelme nincsen, nem is ezért nézi az ember, agyzsibbasztó helyenként, inkább csak kikapcsolódásnak jó, aki szereti a látványos filmeket, bár a látványon kívül nagyon más nincs, bár nekem azért tetszett, de az is azon kategóriába tartozik számomra, nem tudom miért, de tetszik.
(Nem láttam. Ez az a film, amit csak akkor fogok megnézni, ha valaki odakötöz a képernyő elé és elindítja nekem. – Eszter)

Sikerekben és lázadásban gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! :) Reméljük, jövőre is számíthatunk rátok!

Robert Harris: Szellemíró

Már elég régóta olvasom ezt a könyvet. Vagyis csak olvastam, mert ma befejeztem. Lassan haladtam vele, mert nem igazán érdekel a politika, és ennek elég nagy részét a politika teszi ki. Meg hát elég kicsi könyv, praktikus buszra, úgyhogy csak ott szoktam olvasni.

Valójában azért vettem a kezembe, mert megnéztem a filmet (amiben Ewan McGregor a főszereplő), és gondoltam, így tovább tart majd az érzés. Meg hát ugye ilyenkor egyértelműen Ewant képzeli az ember a karakter helyébe, már csak emiatt is jó volt olvasni. Ha nincs Ewan, soha az életben nem olvasom el ezt a könyvet. Nem azért, mert rossz, egyáltalán nem rossz. Egyszerűen csak nem érdekel a téma, soha nem olvasok ilyen témában. Nem ragad meg.

Tehát a politikától eltekintve tényleg érdekes volt, mostanában olyan sok E/1-es könyvet olvasok, mégis kicsit nehéz megszoknom. Mondjuk ha még múlt időben van, akkor nem is annyira gáz, de ez majd a következő posztban úgyis aktuálisabb lesz. ;)

Szóval a könyv teljesen ugyanaz, mint a film. Nem meglepő, hiszen a könyv alapján készült a film. :) Szinte mindenben megegyeznek egymással, kivéve a végét. Ezt nem is lövöm le, nézzétek meg a filmet és olvassátok el a könyvet. Nem olyan nagy a különbség a végén, konkrét változtatás nincs is, csak nem ugyanúgy történnek meg az események, ami érthető is, hiszen ahogy véget ér a regény, úgy nem lehet befejezni egy filmet.

A könyv tehát egy szellemíróról szól, mielőtt jött volna a film, még soha nem is hallottam a szellemírókról. Soha nem gondoltam bele abba, hogy a hírességek életét feldolgozó könyveket nem is ők írják. Talán azért nem, mert ilyen témájú könyveket se olvasok. :) Nemrég vettem meg Michael J. Fox könyvét, akkor ezek szerint azt sem ő írta? Ez annyira kiábrándító. :S Visszatérve a könyvre: a főszereplő a mi kedves szellemírónk, aki annyira szellemként akar jelen lenni, hogy egyszer sem hangzik el a neve, tehát csak szellemíróként tudom őt említeni. Ő se mondja soha, az őt körülvevő emberek se, senki se. Szóval ez a szellem kapja meg a volt brit miniszterelnök emlékiratait, mert az előző szellem rejtélyes körülmények között elhalálozott. Én már itt nemet mondtam volna, nem érdekel, hogy ki az ügyfél. Aztán írogatja a könyvet, furcsaságokra bukkan, belekeveredik a dolgokba… Érdekes végigkövetni, ahogy kibontakoznak a dolgok, de semmi több. A filmet nyáron láttam, egyszer, felirattal, sok dolgot helyrerakott a könyv, ez is pozitívum. Meg hát a sok Ewan-képzelgés! :)

Egyébként minden fejezet elején van egy okosság egy A szellemírás művészete című könyvből, ezek is tetszettek. Nem lehet olyan rossz meló, megírod a könyvet és ha szar, akkor se téged fognak kritizálni! :D Maga a kiadás szép, kemény fedeles, védőborítós, belül képek vannak a filmből, a borítón pedig a film egyik béna plakátja, szegény Ewan teljesen úgy néz ki, mint Bradley Cooper… Vagy legalábbis kettőjük összemosása.

5/3,5

Szerző: Robert Harris
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Collective

OB[I]session || Ewan McGregor, Obi-Wan Kenobi
http://obisession.net/
Nyitva || Online: 2007. január 19.

Ewan az abszolút favorit nálam. És ha SW-ről van szó, akkor természetesen Obi-Wan! 1999 óta vagyok rajongó, különösebben nem gyűjtök relikviákat, talán egyedül a könyveket, bár ezekből is csak 36 darab van egyelőre. Az OB[I]session először csak simán Ewan rajongói oldalnak indult, majd később bővült kicsit a téma. ()

Shia’s Up! || Shia LaBeouf
http://s-labeouf.net/
Nyitva || Online: 2008. március 06.

Shiára akkor kezdtem el felfigyelni, amikor az Indiana Jones IV-et forgatták. Még a film megjelenése előtt megnéztem a Transformerst és még egy-két filmet, így jutottam arra az elhatározásra, hogy Magyarország megérett egy Shia rajongói oldalra. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen… ()

Ben Barnes Source || Ben Barnes
http://ben-b.org/
Nyitva || Online: 2008. június. 15.

A Csillagpor elején a moziban abban reménykedtünk, hogy a cuki srác lesz a főszereplő, de nem ő lett. Pedig ő volt Ben Barnes, aki utána Caspian herceget alakította a Narnia második részében és az első benyomás annyira nem múlt el, hogy csatlakoztam az egyetlen magyar Benes oldal szerkesztéséhez. ()

Jedi Rend || Star Wars
http://jedirend.net/
Nyitva || Online: 2005. március. 27.

1999 októberében láttam először a Baljós árnyakat – azóta vagyok Star Wars rajongó. A Jedi Rend a mai formájában kábé két éve üzemel, addig csak egy sima információs oldal volt az úgynevezett Magyar Jedi Rend rajongói közösség számára. Ma már csak egy egyszerű rajongói oldal hírekkel, extrákkal, és minden jóval. ()

Sam Worthington Daily || Sam Worthington
http://sworthington.net/
Nyitva || Online: 2009. december 11.

Samről először 2009 tavaszán hallottam, amikor megjelent az új Terminátor film. Az ő karaktere lett a kedvencem, és persze ő is, aztán jött az Avatar, és Sam egyre híresebb és híresebb lesz remélem, és az oldal is sikeres lesz. ()

The Chris Pine Online || Chris Pine
http://chris-p.net/
Fogadd örökbe! || Online: 2009. június 06.

Az új Star Trek filmben figyeltem fel Chrisre, aztán több filmjét is láttam, és olyan kis cuki volt, de leginkább a Star Trekes szereplése gyakorolt rám hatást. Sajnos az oldal szerkesztését abbahagytuk, valahogy elveszett a lelkesedés. ()

Category:  Tags: , , , , ,  Comments off